Művelődési Központ és Városi Galéria - Csongrád

Városi Galéria

PIROSKA JÁNOS festőművész gyűjteménye

A hó és a csönd festője

Akit megérintett valaha Piroska János festészete, abban minden bizonnyal erősen él a realizmus talajából kinőtt szuggesztív erejű tájképeinek, népies életképeinek a Munkácsy-hagyományokból táplálkozó emlékképe. A Városi Galéria állandó kiállításán látható életmű és e könyv anyagának gyűjtésekor felleltározott sok-sok magántulajdonban lévő kép alapján azonban jobban árnyalható a kép. Az a benyomásunk alakulhat ki, hogy Piroska János az alföldi festészet egy sajátos ízlésvilágú tájfestészetét művelte. A népi életkép-festés romantikus-expreszszív hevületű válfaját kimunkáló festői életművet hagyott ránk örökül. Belülről ismerte azt a világot, amit ecsetjével megörökített: nemcsak ismerte és csodálta a páratlan szépségű Tisza-tájat, hanem lírai érzékenységgel örökítette meg a folyót és ártéri világának színeváltozásait, a tájékon élő, munkálkodó parasztemberek, halászok, vízenjárók világát.

Mi volt a titka Piroska János festészetének, s főként miben áll az a varázserő, amely jól érzékelhetően vonzásában tartja festészetének híveit? Erre nem lehet egyszerű és pontos választ adni, mivel ez a jelenség igencsak összetett.

Ilyenkor a száraz, okfejtő elemzés helyett mindig célra vezető, ha rokon művészeti terület – jelen esetben a szépirodalom – művelőjének gondolatait hívjuk segítségül. Pintér Lajos költő 1990-ben papírra vetett gondolatai kívánkoznak ide, amelyben érzékletes módon megjelenik előttünk minden, ami ezt a jellegzetesen alföldi karakterű festői látásmódot életre keltette és működtette.

"Mennyit is gondolok arra nap, mint nap, hogy mi ez a város, mi ez a Csongrád? És sorolom: emberi munka, tízezer emberi küzdés, kétkezi erő és teremtő gondolat. Bolgárkertészek hite: ahogy palántáikat üveg alatt nevelik, melengetik, ahogy a hideg földbe kiültetik és árasztva öntözik, ahogy lassú lovas kocsikon a zöldséget a távoli piacra viszik. És mi még ez a Csongrád? Az ezüst Tisza.

Egyik nap csak nyurga kamasz, medréből ki sem látszik, a másik nap meg át akarja szakítani a gátat. Buzgón teremti buzgárjait. És mi még? A Tisza holtágainak nyugalma: nádasok, csónakok ringása a hínár szigetei között. Nyári szikrázás, szikrázó fény, téli jégzajlás. És mi még? Halászok lassú suhanása a vízen: hálók, halak villanása a vízen. És mi még? Kubikosok fáradozása és a hidászoké. A komp külön világa, jelképes világ: örök vágyunkat jelképezi, hogy át akarunk jutni mindig, ha küzdve is a túlsó partra. És mi még? Mi még a város? Mert azt hiszik sokan: minden alföldi város por és por. Pedig a város: győzelem e por fölött: vizek és felhők és ködök és kertek és fák és kicsike erdők, ligetek és parkok virágai. Ez a por-város fölötti színes és gazdag élet, ez a város, ez lehet győzedelmünk!

Azért soroltam mindezt oly sokáig: mert ennek, épp ennek a festője Piroska János, e por-város fölötti létnek.

Két szóval ha mondanám, festője a hónak és a csöndnek. Tájképein a hónak, de ezzel együtt megannyi természeti jelenségnek: hóesésnek, jegesesőnek, ködnek, jégzajlásnak, szikrázó napsütésnek. És csendéletein festője a csöndnek: kertünkből és parkunkból vág egy szál virágot, s asztalunkra, képzeletünk előterébe teszi. Miért, hogy látni tanítson, rálátni parkunkra s kertünkre. Rálátni rendezett emberi életünkre.

Azt mondta egyik műkritikusa fanyalogva, Piroska János képein nincsenek is emberek, pedig reális megítélése ott kezdődhetne, emberábrázolásánál. De hát kell ennél modernebb, vagyis titkosabb, rejtekezőbb, költőibb-metaforikusabb emberábrázolás, mint az övé! Mert hó-motívuma mögött: a havasesők, jegesesők szöges ostorverése mögött ott motoz ám az ember, kitéve a természetnek, az ember, aki mindezt, ha csapás, ha áldás, elviseli. És másik motívuma mögött is, csönd-motívuma mögött ott motoz ám az ember, hisz parkjainkat, virág-kertjeinket ember teremtette: egy szál virág itt az emberi teremtő munkát dicséri, annak rejtekező, szemérmes metaforája.

Mennyire nem szeretem a beteg, az elburjánzott alföldi festészetet: kilóra festett kunyhóival, méterre festett halászhálóival, és megrendelésre festett leomló és beomló tanyafalaival. Mennyi de mennyi dilettáns is benyomult ide, és festi süket és vak realizmussal házunkat és hazánkat.

És ezzel szemben mennyire szeretem Piroska János festészetét: szemérmes metaforikusságát. Ajánlom az Önök figyelmébe és szeretetébe is."

(Pintér Lajos, A hó és a csönd festője – elkalandozó sorok Piroska Jánosról, Tiszatáj, 1998. október, 42-43.)

Alkotások

Feltöltés alatt.

<< vissza

Hírek

Borfesztivál

Mandala műhely

Rúzsa Magdi koncert

Mentanap

Trianoni megemlékezés

Születés hete

A Hősök napja

Meander Zenekar koncertje

Filharmónia - Dejavu

Majális